Kürtőskalács

2012. szeptember 28.

Hozzávalók

50 dkg liszt
2 tojás
5 dkg olvasztott vaj
1,5 dl tej
3 dkg élesztő
2 evőkanál cukor
1 vaníliás cukor
csipet só
kristálycukor
olaj
Ízesítéshez: darált dió, fahéj, kókuszreszelék, kakaó

Elkészítés

Az élesztőt felfuttatjuk a tejben, majd a hozzávalókkal összegyúrjuk, és addig kelesztjük, míg kétszeresére nő. Ezután kinyújtjuk kb. fél cm vastagra, és csíkokra vágjuk. A formákat lekenjük olajjal (ez azért fontos, hogy a végén lejöjjön a kalács róla), majd a csíkokat feltekerjük rá, úgy, hogy ne maradjon rés a kalácson. Ezután megkenjük olajjal, és kristálycukorba, vagy cukros darált dióba, fahájas vagy kakaós cukorba – ez már ízlés dolga- forgatjuk.
Ha nem szabad tűzön sütjük, akkor tepsibe állítva 200 fokon megsütjük. (kb.: 20 percig sülnek.)
Miután kivettük, picit várunk, hogy hűljenek, majd kihúzzuk a formákat a kalácsból. Ha egy pici szabad helyet hagyunk felül, szépen ki fognak jönni. Állítva hagyjuk kihűlni.
Szabad tűzön sütve a sütőfákat folyamatosan forgatni kell, nehogy megégjen a kalács.

Ha nincs sütőfánk, akkor használhatunk helyette üres sörös dobozokat vagy vékonyabb befőttes üvegeket. Az elmosott sörös dobozokat, vagy üvegeket alufóliába csavarjuk, és olajjal alaposan bekenjük a fóliát. Erre tekerjük a kalácsot.

 

Vissza az oldal tetejére